Nyár közepén is ülésezett a szekszárdi közgyűlés, ugyanakkor a keddi megbeszélésen egy napirendi pontot elhalasztottak, mégpedig a lakásépítési egyeztetéseket. Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere a közösségi oldalán megosztott videóban indokolta meg, hogy a lakásépítést érintő ügyeket miért napolták el. Elmondása szerint korábban már több koncepció is megfogalmazódott a lakáshiány orvoslására, legutóbb a Honvéd és Dobó utca, illetve a Fecskeház melletti ingatlan értékesítését tervezte az önkormányzat. Az üggyel kapcsolatban a helyi országgyűlési képviselő, Dr. Sárosi József megkereste a polgármestert, hogy tájékoztassa: a kormányzatnak komoly szándékában áll az, hogy az önkormányzatokat a piaci alapon lévő bérlakásépítési programmal segítse, ezért kérte a városvezetést, hogy terveivel még várjon. A képviselő azt is megosztotta, hogy amennyiben a projekt finanszírozásáról több információval rendelkezik, egyeztetést kezdeményez a szekszárdi önkormányzattal. Berlinger Attila hangsúlyozta, a cél közös, mégpedig a jelenlegi lakásállomány bővítése és a minél komfortosabb lakások elérhetővé tétele a fiatalok körében.
