Elindult a Közép-Duna Menti Kiemelt Térség Turisztikai Menedzsment Rendszerének (TMR) szakmai tanulmányút-sorozata, melynek első állomása Tamási volt – adta hírül a KDMFÜ Nonprofit Kft. kedden. A hét állomásból álló szakmai tanulmányút első helyszíne Tamási volt, ahol a térség hét kiemelt településének, Dunaföldvárnak, Kalocsának, Kiskőrösnek, Nemesnádudvarnak, Paksnak, Szekszárdnak, és Tamásinak a képviselői és turisztikai szakemberei találkoztak, hogy megismerjék egymást és Tamási és térségének turisztikai kínálatát, valamint közösen gondolkodjanak a térség turisztikai lehetőségeiről, jövőjéről. A résztvevők a fenntartható turizmus aktuális kihívásairól és lehetőségeiről is beszélgettek, továbbá megismerhették a DámPont Ökoturisztikai Látogatóközpont fenntarthatósági törekvéseit. A tanulmányút-sorozat célja, hogy a települések tanuljanak egymástól, új szakmai kapcsolatokat építsenek, és közösen erősítsék a Közép-Duna Menti Kiemelt Térség turisztikai vonzerejét. Hozzátették, a különböző településekre szervezett találkozók kiváló lehetőséget teremtenek arra, hogy a térség értékei még jobban összekapcsolódjanak, és a fenntartható turizmus a mindennapi fejlesztések részévé váljon.
