Ketten is súlyos balesetet szenvedtek szombaton

Két súlyos sérüléssel járó és öt anyagi káros baleset történt a megye útjain a szombati nap folyamán – adta hírül a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy autós közlekedett Szekszárdon, szombaton nem sokkal egy óra előtt a Mátyás király utca és a Zrínyi utca kereszteződésében. A sofőr a STOP táblánál nem adott elsőbbséget a Zrínyi utcán a városközpont felé közlekedő autónak, és a két jármű összeütközött. A szabálytalanul haladó autóban utazó hölgy súlyosan megsérült. Az ügyben közúti baleset gondatlan okozása miatt büntetőeljárás indul a Szekszárdi Rendőrkaptányságon. Egy autós közlekedett a 61-es főúton Kocsola térségében. A járművet vezető nő nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően választotta meg sebességét, letért az útról, és az út melletti szántóföldre sodródott. A balesetben az autó sofőrje súlyosan megsérült. Szombaton további öt anyagi káros baleset történt, melyek közül az egyik esetben egy helyi nő ittasan hajtott autójával a bal oldali árokba Iregszemcsén. A 35 éves nő ellen ittas járművezetés miatt büntetőeljárás indult. A nap folyamán egy erősen ittas segédmotoros kerékpár vezetőjével is intézkedtek a bonyhádi rendőrök Mucsfán. Vele szemben szintén büntetőeljárás indult ittas járművezetés miatt.