🔊 Vasárnapi Sakk magazinunk tartalmából:

A hét egyik legfontosabb aktualitása a hőség, nem csoda, hogy mindenki vízpart mellé vágyik, de nem csak ez adja az apropóját, hogy a Dunával foglalkozzunk a következő percekben, ugyanis ezen a héten volt a Duna nemzetközi napja is, június 29-én szerdán. A Duna napját 2004 óta ünnlik 14 Duna-menti országban a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság javaslatára. Ezekben a hónapokban itt vételkörzetünkben a dunai vízi élet is megélénkül, éppen ezért kerestük meg Kiszl Károlyt. A paksi kikötő tulajdonosa és vezetője elmondta, hogy idén kedvező a Duna vízállása.

Kiszl Károly

 

A meleg napokkal együtt a nyári fürdőzés szezonja is megkezdődött, viszont nagyon fontos, hogy idén is körültekintőek legyünk. Az egész országot megrázta az eset, amikor egy 17 és egy 18 éves fiatal fiú fulladt a Balatonba június elején, a hónap végén pedig egy 78 éves férfi fulladt a Balatonba. Január 1-je óta összesen 22 ember fulladt vízbe Magyarországon. Kiszl Károly úgy véli, a Duna esetében az óvatosság a legfontosabb a fürdőzésre kijelölt és a kijelöleletlen helyeken is.

Kiszl Károly