Lezárják a Szent István teret Pakson, a komolyzenei koncert ideje alatt

Forgalomelterelésre kell számítani a IV. Komolyzenei Koncert elnevezésű rendezvény miatt július 16-án szombaton délután 5 és este 11 óra közötti időszakban, melynek során lezárásra kerül a Szent István tér a Kossuth Lajos utcától a Szentháromság térig terjedő szakaszon. Ebben az időszakban a Paksi Közlekedési Kft.  autóbuszjáratai módosított útvonalon fognak közlekedni. Az 1-es vonalon indított járatok a lezárás ideje alatt egyik irányban sem érintik a Táncsics utca, Orvosi rendelő, Dózsa György út 32., Szent István tér, valamint Anna utca megnevezésű megállóhelyeket. A módosított útvonal a 6. számú fő közlekedési úton fog haladni. A 3-as vonalon indított autóbuszjáratok az Autóbusz-állomásról történő indulás után, a 6. számú fő közlekedési úton közlekedve fogják megközelíteni az Malom-hegyet. A 6. számú fő közlekedési útról érkezve megállnak az Anna utcai megállóhelyen, majd onnan tovább közlekednek a Malom-hegy irányába. Szintén a 3-as vonalon, de az ellenkező irányban indított járatok beközlekednek a hidegvölgyi városrészbe, majd a Szentháromság téren keresztül, az Erzsébet Nagy Szálloda mögötti úton kiközlekednek a 6. számú fő közlekedési útra, így érkeznek az Autóbusz-állomásra.