Testvértelepülésére látogatott Gerjen a hétvégén 🔊

Romhányi Károly polgármester rádiónknak elmondta: Balavásárra érkezett községük delegációja, hogy korábbi együttműködési szerződésüknek eleget téve átadják Varga Adorján polgármesternek azt a teqball asztalt, amelyet korábbi vállalásuk szerint erdélyi testvértelepülésüknek adományoznak.

Romhányi Károly

 

Gerjen mindig fontosnak tartotta a sport szerepét és azt, hogy a lakosságot mozgásra ösztönözzék, amelyre remek alternatívának látják a magyar sportinnovációs eszközt.

Romhányi Károly

 

A jövőben remélik, ismét lehetőségük lesz szorosabb kapcsolatot ápolni testvértelepülésükkel és kölcsönösen fogadhatják személyesen is egymást. Az elmúlt időszakban a járvány szűkítette a kapcsolattartási lehetőségeiket, de bíznak benne, hogy a következő hónapokban több alkalommal is köszönthetik egymást rendezvényeiken, programjaikon.