Ültess fát, életfát – őrizd az oxigén forrását!

Az ÖKO Munkacsoport Alapítvány 2020-ban is meghirdeti az „Ültess fát, életfát” – őrizd az oxigén forrását! elnevezésű környezetvédelmi akcióját. 2006-ban egy régi hagyományt élesztett újjá az Alapítvány, mely során, ha egy kisgyermek megszületik, annak örömére fát ültet a család, egy „életfát.” Az Alapítvány és a támogatók segítik ennek a hagyománynak a folytatását úgy, hogy egy- egy fát biztosít azoknak a szülőknek, akik jelentkeznek erre a felhívásukra. Azon szülők jelentkezését várják, akiknek gyermekük 2019. október 1. és 2020. augusztus 20. között született, és felvállalják, hogy az átvett fát elültetik és gondozzák, hogy együtt cseperedjen a gyermekük és az „életfája”. Később évente fotót küldenek a fejlődésükről.

Jelentkezni kizárólag írásban, a következő címen lehet: eletfa2020@gmail.com
Jelentkezési határidő: 2020. szeptember 11. (péntek)

Az akciót támogatja Paks Város Önkormányzata, DC Dunakom Zrt. és azon adózók, akik az adójuk 1 %-t az ÖKO Munkacsoport Alapítványnak ajánlották fel.