Ismét pályára léphet a PFC

Folytatódik az OTP Bank Liga NB-1-es futball bajnokság – tette közzé weboldalán a PFC a Magyar Labdarúgó Szövetség bejelentése alapján. Az MLSZ elnökségének hétfői döntése értelmében május 30-án a 26. fordulóval folytatódik a pontvadászat az első osztályban és a bajnokság a tervek szerint június végéig befejeződik, valamint egy csapat két bajnoki meccse között legalább három napnak kell majd eltelnie. Előírt továbbá, hogy a kluboknál hetente kétszer, valamint a találkozók előtt koronavírus-tesztet kell végezni minden játékoson és a velük érintkezőkön. Az összecsapások zárt kapuk mögött zajlanak majd. A PFC a sorsolás értelmében tehát május 30-án, a 26. fordulóban a MOL Fehérvár FC gárdáját fogadja Fehérvári úti stadionban. A szövetség döntött ugyanakkor az összes további kiírásról is, mint írják: minden további országos és megyei bajnokság, kupa lezárásra került. A tabellák jelenlegi állapotukban rögzülnek, viszont nincs hivatalos végeredmény, nincsenek helyezettek, nincs végeredmény alapján feljutó vagy kieső, a csapatok nem kapnak érmet és oklevelet. Ezen határozatok klubunk utánpótlás- és női csapatait érintik.