A Jogi, Ügyrendi és Pénzügyi bizottság tagjai öt napirendi pontot tárgyaltak meg

A héten üléseztek a bizottságok annak érdekében, hogy előkészítsék a január 23-i testületi ülést. A Jogi, ügyrendi és pénzügyi bizottság tagjai is így tettek és öt napirendi pontot tárgyaltak meg. Elfogadták a 2019-es költségvetés módosítását, amelyre a decemberben érkezett források miatt volt szükség, továbbá egy bírósági döntés értelmében az RHK Kft.-nek kell visszafizetnie Paks városának az abban foglalt összeget. Új cég alapítását tervezi a városvezetősége, így a Paksi Közlekedési Kft. megalapításához szükséges 3,5 millió forintról is szó esett. Nem volt egységes a bizottság álláspontja ebben a kérdésben – nyilatkozta rádiónknak Heringes Anita, a bizottság elnöke.

Heringes Anita

A Paksi Deák Ferenc Egyesület képviselői továbbá sérelmezték, hogy a tervezett cég felügyelő bizottság tagjainak kijelölésében nem vehettek részt, kész neveket kaptak. Az önkormányzatot Ulbert Sándor fogja képviselni.