TEIT nap Györkönyben

Hagyományaihoz hűen idén is TEIT Napot tartott a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás. A rendezvénynek az idén belépő Györköny adott otthont, akik nem titkoltan azért vállalták a házigazda szerepét, hogy bemutatkozhassanak tagtársaiknak. A felnőtteket a legaktuálisabb kérdésekről tájékoztatta a Paksi Atomerőmű, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. és a Paks II. Zrt. – mondta el Braun Zoltán, Györköny polgármestere.

Braun Zoltán

A Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója, Dr. Kovács Antal előadása során az idén felkapott Csernobil sorozat kapcsán beszélt arról, hogy a paksi létesítmény esetében miért nem következhet be a csernobili esemény és miért is olyan biztonságos a nemzetközi szinten is a legjobbak között teljesítő négy blokkunk.

Dr. Kovács Antal

A gyermekeket kézműves foglalkozások és vetélkedők várták a Pincehegyen. Az ebédet pedig a Jó ebédhez szól a nóta hangulatában fogyaszthatták el a Pincehegyi Cimborák és a Paksi Siller Nótakör nótáival fűszerezve. Az igazi összekovácsolódás érdekében pedig bortúrán vehettek részt a településekről érkezettek. A társulás továbbra is folytatja feladatait az ellenőrzés, az informálás kapcsán. Gáncs István, a TEIT alelnöke kiemelte, bár az önkormányzati választások hoznak változást majd a társulás összetételén, de bíznak benne, hogy a jövőben is együttes erővel dolgoznak a közös célért. Részletes beszámoló vasárnapi AKT magazinunkban lesz hallható.