Tovább zöldül a megyeszékhely

Játszóterek közelébe is ültetnek azokból a vegyes fajtájú fiatal fákból, amelyeket az elkövetkezendő hetekben helyeznek el a megyeszékhely több területén. A kétszázhuszonkét darab, tíz fajtájú – köztük vérszilva-, kislevelű hárs-, nyírfa-, platán-, kőris – fa elültetésével az önkormányzat a globális környezeti problémák ellen szeretne tenni, egyben Szekszárd zöldfelületeinek arányát tovább növelni. Ács Rezső polgármester a faültetéssel kapcsolatos sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt évek akcióinak köszönhetően mostanra négyszáz helyszínen összesen háromezer-négyszázhuszonnégy fával és cserjével bővült a zöld területek aránya Szekszárdon.A Zöld Város Program során a betonburkolattal ellátott területeket is parkosítjuk. A célunk, hogy négyezerre növeljük városunkban az elültetett fák, cserjék számát, de év végre az ötezres nagyságrendet is elérhetjük. A közös ültetésekben a fiatalokra is számítunk – mondta a polgármester.

Forrás: teol.hu