Június 22. és 30. között – hat év szünet után – ismét megrendezte a Csengey Dénes Kulturális Központ népszerű nemzetközi olvasó táborát Cseresznyéskert Erdei Iskolában a határon túli és paksi középiskolások részére. Az egyhetes táborba Paks testvérvárosából érkeztek középiskolás diákok, akik három szekcióban dolgozzák fel Lázár Ervin életét és munkásságát Hefner Erika, Lampert Marianna és Klenk Réka irányításával. A tábor célja: A magyar nyelv, a magyar kultúra és a helyi hagyományok ápolása, a határon túli magyarok és a helyi fiatalok találkozási
lehetőségének biztosítása. A táborban idén Lázár Ervinre emlékeznek születésének 90. és halálának 20. évfordulója kapcsán, mondta el rádiónknak Csapó Ágnes, a Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatóhelyettese a tábornyitón.
A korábbi több évtizedes éves együttműködés során jó kapcsolat alakult ki a határon túli magyar középiskolák vezetőivel, pedagógusaival, és nem utolsó sorban a diákok között. Az elmúlt 6 évben azonban elmaradtak ezek az alkalmak, ezt a hagyományt élesztették újra Pakson. Az 1993-as kezdeteknél Gutai István ötletgazda bábáskodott, aki a megnyitón emlékezett vissza röviden.
Ezúttal harminc fiatal vesz részt a táborban, melyen színes szabadidő programokkal is készültek a fiataloknak, többek között sárkányhajózással, Atomerőmű látogatással, kalocsai kirándulás szelidi strandolással. A táborzáróra vasárnap este kerül sor a Cseresznyéskert Erdei Iskolában.
