Gondolkodjunk Paks jövőjéről közösen! 🔊

Elindult Paks új település tervének készítése. Gondolkodjunk Paks jövőjéről közösen! – szlogennel várta Paks Város Önkormányzata a lakosságot a város új Településtervének elkészítéséhez való részvételben. A terv célja, hogy meghatározza a település hosszú távú fejlődésének irányait, kijelölje a fejlesztések lehetőségeit, és olyan szabályozási keretet hozzon létre, amely támogatja a város jövőképének megvalósítását. A tervezés során kiemelten fontosnak tartják a helyi gazdasági szereplők, intézmények, közösségek
és az itt élők véleményének megismerését. Ennek részeként workshopokat szerveztek, ahol közösen gondolkodhattak Paks jelenlegi értékeiről, problémáiról és jövőbeli lehetőségeiről. Az első ilyen workshopot kedden este tartották a Csengeyben a paksi gazdasági élet szereplőinek. Szűcs András ügyvezető, vezető tervező rádiónknak elmondta, igen aktívak voltak a résztvevők, akik többek között a Paksi Atomerőmű Zrt., a Paks II.Zrt és a Roszatom vezető soraiból is érkeztek.

Számos paksi kihívás került fókuszba, folytatta Szűcs András ügyvezető, vezető tervező.

Véleményüket, javaslataikat, tapasztalataikat és ötleteiket online is elmondhatják az emberek, kérdőívek formájában. A paks.empersend.studio honlapon a kérdőíveket megtalálják az érdeklődők, illetve a workshoppok kiértékelése is elérhető lesz jövő héttől itt.