Kiválasztotta a Tamási Fürdő felújítását megtervező céget az önkormányzat

Új híreket közölt a tamási Fürdővel kapcsolatban a város polgármestere: az önkormányzat megkötötte a szerződést a tervezőirodával, ugyanakkor a felújításra szánt összeg felhasználására még nem érkezett jóváhagyás. Porga Ferenc arról számolt be közösségi oldalán, hogy lezárult a fedett fürdő tervezésére kiírt közbeszerzési eljárás, amiről a nyertes ajánlattévő tervezőirodával, rövid időn belül megkötik a szerződést. A polgármester megjegyezte, minderről képviselő-testületi döntés is született. Hozzátette, a szerződés akkor lép életbe, vagyis a tervezés akkor kezdődhet el, ha a forrás rendelkezésre áll, ami az előző kormány által a Fürdő tervezésre és felújítására biztosított összeg lehet, amely az önkormányzat alszámláján rendelkezésre áll. Ennek az összegnek a felhasználási feltétele az, hogy a támogatási szerződést a kormány, illetve a Közlekedési és Beruházási Minisztérium meghosszabbítsa. A testület a kérelmet szeptember 30-ig benyújtotta, ám írásbeli választ egyelőre nem kapott. „A héten telefonon egyeztettem a Minisztérium illetékes államtitkárával, aki arról tájékoztatott rövid időn belül döntés születik. Bízom benne, hogy számunkra ez a döntés pozitív lesz és megkezdődhet a tervezés” – zárta gondolatait a városvezető a Facebook-oldalára feltöltött videóban.