Amerikai légióst igazolt az ASE🔊

Az első idegenlégiós, akivel az ASE megegyezett Clarence Daniels 25 éves, 198 centis amerikai kosárlabdázó, aki a horvát bajnokságból érkezett. Daniels a középiskolai évei után a Montana csapatánál kezdte egyetemi pályafutását, majd a Lake Region State College együtteséhez igazolt, ahol kiemelkedő szezont produkált, átlagosan 20,5 pontot és 11,1 lepattanót szerzett mérkőzésenként, amivel elnyerte a Mon-Dak Konferencia MVP címet. Játszott a University of New Hampshire csapatában is, ahol az NCAA-ben is bizonyította tehetségét, senior idényében elnyerte az America East Konferencia Év Játékosa díjat, és kétszer is bekerült a konferencia legjobb ötösébe. Szerepelt az Oklahoma City Thunder nyári ligás keretében előbb Salt Lake Cityben, majd Las Vegasban is. Profi karrierjét Izraelben kezdte, majd a belga Antwerp Giants csapatához igazolt, tavaly pedig a horvát KK Cedevita Junior játékosa volt, ahol a horvát első osztályú bajnokság mellett a FIBA Europe Cupban is szerepelt Clarence Daniels.

Clarence Daniels