Öt éve küzdenek a bűzzel a Medinán, most új megoldás körvonalazódik írja a TEOL. Az állatok tartásából adódó szaghatás évek óta megkeseríti a helyiek életét, most azonban konkrét megoldásként merült fel a földmedres hígtrágyatároló lefedése. A témában a napokban egyeztetést tartottak, melyen részt vett a sertéstelep üzemeltetője, valamint a lakosság képviseletében Haraszti Zsuzsanna, továbbá Medina Község Önkormányzatának képviselő-testülete. A megbeszélés célja az volt, hogy közösen keressenek minden érintett számára elfogadható megoldást. Az egyeztetésen szóba került a földmedres hígtrágyatároló lefedésének lehetősége. A képviselő-testület ennek az intézkedésnek a kivitelezhetősége érdekében az egyeztetést követően állásfoglalást kér a Tolna Vármegyei Kormányhivatal illetékes környezetvédelmi főosztályától. Az elképzelések szerint a tároló lefedése jelentősen hozzájárulhatna a sertéstelep felől érkező kellemetlen szag csökkentéséhez.
