A helyszínről számolt be a Paksi Atomerőműhöz kapcsolódó dunai fenékküszöb építésének aktualitásairól hétfőn este Magyar Péter. A miniszterelnök Facebook-oldalán élő videóközvetítésben adott tájékoztatást a projekt jelenlegi állásáról. Magyar Péter elmondta, egymással párhuzamosan folynak a munkálatok a Duna két partján annak érdekében, hogy az atomerőmű blokkjainak működéséhez szükséges hűtővízmennyiség rendelkezésre álljon. A miniszterelnök mellett Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese is tájékoztatást adott a paksi Dunapartról, aki elmondta, a folyó paksi partjához rögzített bárkákat már 150 centiméteres mélységbe süllyesztették. A helyszínen volt Kádár Pál dandártábornok, a Védelmi Igazgatási Hivatal vezetője is, aki a fenékküszöb kivitelezésének aktuális állásáról beszélt. Elmondta, már több ezer tonna követ beszállítottak a helyszínre az építkezéshez.
Kádár Pál
A Dunán jelenleg is zajló munkálatok tervezett költsége több mint 6 milliárd forint, mellyel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök azt mondta, minél több felajánlás érkezik, ez az összeg annál kisebb lesz.
