Ahogy arról korábban rádiónk is beszámolt, a Fizz Liga 30. fordulójában a Puskás Akadémiával mérkőzött meg hazai pályán a paksi NBI-es futballcsapat. A találkozó a Paks 1-0-s győzelmével zárult, a győztes találatot pedig Böde Dániel szerezte, aki a klub weboldalán is olvasható nyilatkozatában értékelte a meccset. „Bévárdi remekül ívelte elém a labdát, én pedig egy érintővel lőttem is. Igaz, Szapi rajta volt, de a lényeg, hogy gól lett. Nagyon fontos volt számunkra ez a győzelem, mert így életben tudtuk tartani a bronzéremért folyó küzdelmet. Különösen úgy, hogy a harmadik helyért harcban álló mindkét együttes győzni tudott a hétvégén. A csapat nagyot küzdött, és megérdemelten nyertünk” – fogalmazott Böde Dániel. A PFC a meccset követően jelenleg a tabella 5. helyén áll, 1 ponttal lemaradva a 4. helyezett Zalaegerszegtől és mindössze két ponttal lemaradva a 3. helyen álló DVSC-től. A következő fordulóban a Paks a Ferencváros otthonában játszik majd bajnokit április 26-án.
