A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartó Munkacsoportja immár kilencedik alkalommal, 2025. június 27-én szervezte meg a Tolna Vármegyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzattal közösen a hosszú évek óta nagy sikert aratott rendőr-roma horgászversenyét adta hírül a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. A Paksi Atomerőmű Horgászegyesület horgásztava adott otthont a lassan évtizedes hagyományokkal bíró eseménynek. A meghívásos horgászversenyre idén összesen húszan neveztek. A rendezvény fővédnöke dr. Hablicsek Nikoletta r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, Tolna vármegye rendőrfőkapitánya volt. A horgászat helyszíne a tavalyi évhez hasonlóan a Paksi Atomerőmű Horgászegyesület által üzemeltetett erőműves horgásztavak egyike volt, mely nagyobbnál nagyobb halakban bővelkedik. A verseny napján a tó azonban nem volt túl kegyes a horgászokhoz, hiszen a vízben hét-nyolc kilónál nagyobb súlyú halak is vannak, azonban ezúttal a legnagyobb súlyú hal, egy „mindössze” 3,77 kilós ponty volt, melyet a paksi ifj. Berki Attila fogott ki.
