Négy közlekedési baleset is történt a tegnapi nap folyamán Tolna vármegyében – tájékoztatott a rendőrség. Szombat reggel Tamási térségében a 61-es főúton történt közlekedési baleset. Egy autós közlekedett Nagykónyi felől Tamási irányába, amikor a nedves úton megcsúszott, és elveszítette uralmát a jármű felett, megpördült, átsodródott a szemközti oldalra, ahol nekiütközött a szemben szabályosan közlekedő autóval. A balesetben többen megsérültek, őket kórházba szállították. Szombaton dél körül Szekszárdnál történt baleset. Egy autós közlekedett Szekszárd irányából a 6-os főutat és az 56-os főutat összekötő körforgalom közvetlen közelében. Amikor a kihajtóhoz ért, a jármű vezetője elvesztette uralmát a kocsi felett, átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött az éppen a körforgalomba behajtó autónak. A balesetben az okozó sofőr megsérült. Nagyjából egy órával később Paksnál történt baleset. Egy autós közlekedett Budapest irányból Paks felé a 6-os főúton, amikor előbb felhajtott az útpadkára, majd nekicsapódott egy villanyoszlopnak. A 39 éves nagycsécsi férfit megszondáztatták, ami pozitív értéket mutatott. A sofőr tetézte a baját azzal, hogy soha nem volt jogosítványa és a biztonsági övet sem használta. Ráadásként meg is sérült a balesetben. Este 7 órakor szintén a 6-os főúton történt baleset Szekszárd és Kakasd között. Egy autós közlekedett a 6-os főúton Sötétvölgy térségében, amikor a sofőr egy vadat észlelt az út szélén, ezért fékezett. Mögötte haladt egy másik kocsi, melynek vezetője szintén lassított. A harmadikként érkező autós azonban már nem tudott megállni, és nekiütközött az elöl lassító járműveknek. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes útlezárás volt az érintett útszakaszon.