Bolti tolvajt fogtak el Szekszárdon

Lebukott egy mohácsi nő Szekszárdon, aki közel 140.000 forint értékben kísérelt meg ruhákat ellopni egy üzletből – tájékoztatott a rendőrség. A vármegyeszékhely egyik ruházati boltjából tettek bejelentést 2023. május 6- án szombaton délután fél öt körül, mert egy ismeretlen nő több ruhaneműt kísérelt meg ellopni, de lebukott. Mint kiderült, a fiatalasszony sok ruhát vitt be magával a próbafülkébe, majd hallhatóan elkezdte azokból a címkéket kitépkedni. Mikor felszólították a fülke elhagyására, a nagy meleg ellenére egy pufi télikabátban lépett ki. Kérték a dolgozók, hogy a dzseki cipzárját húzza le, de ennek csak vonakodva tett eleget. A kabát alatt több réteg ruhát viselt és a nadrágjába is voltak ruhák betömködve. Ezután visszalépett a fülkébe, megszabadult az „idegen” holmiktól, majd kezében tartott nadrágokkal indult a pénztár felé. Az egyik nadrág zsebében több, egyéb ruhákról letépett vonalkód és címke volt. A helyszínre érkező rendőrök igazoltatták a 35 éves mohácsi nőt, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétsége miatt. A szemle során a ledobált ruhaneműk és lefoglalt ruha címkék alapján beazonosítható volt, hogy a tetten ért nő 17 darab különböző ruhaneműt kísérelt meg eltulajdonítani. Az így megrongált ruhaneműk eladhatatlanná váltak, így az okozott kár csak részben térült meg.