A paksi NB-1-es futballcsapat az OTP Bank Liga 29. fordulójában csapott össze a kecskeméti gárdával. Ahogy arról korábban már rádiónk is beszámolt, a meccs első félidőjében a házigazda Kecskemét kétgólos előnyre tett szert a paksiakkal szemben. A második félidőben azonban Varga Barnabás triplájával fordítani tudott a PFC, így 3-2-re nyerte a találkozót. Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője a mérkőzést követően elmondta, jól sikerültek a cserék a félidőben. „Az első félidőben elégedetlen voltam a játékkal, egyáltalán nem futballoztunk, akadozott a gépezet. A második játékrészben jól sült el a hármas cserénk. Beálló játékosaink sokat lendítettek a csapaton. A végén nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna, hiszen többször is kapura vezethettük a labdát létszámfölényben. A második félidő játéka alapján megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot. Élvezhető volt a mérkőzés, bár hiba volt ekkora előnyt adni a hazaiaknak. A szünetben nyugodt voltam, mert benne volt a levegőben az egyenlítésünk, vagy a fordításunk is. Örülünk a dobogós helynek, de vannak még mérkőzéseink, melyeket le kell játszanunk, hiszen a nyakunkon a riválisok. Meccsről meccsre kell haladnunk, nagy terveket egyelőre ne szövögessünk még” – fogalmazott a klub weboldalán olvasható nyilatkozatában Bognár György. A PFC a meccset követően 47 ponttal a tabella 3. helyén áll, a következő fordulóban pedig a DVSC gárdáját fogadja hazai pályán jövő szombaton.