Megtartották a Petőfi200 szavalóverseny döntőjét

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartó Munkacsoportja és a Tolna Vármegyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, Petőfi 200 címmel szavalóversenyt hirdetett diákok számára. Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából került sor a kétfordulós szavalóverseny meghirdetésére, hátrányos helyzetű Tolna vármegyei általános iskolások részére. A jelentkezőknek Petőfi Sándor egyik versét kellett elszavalniuk, készíteni róla egy videót és elküldeni a szervezőknek. Minden nevező egy-egy verssel indulhatott a versenyen. A március harmadikáig beküldött 91 videó közül szakavatott zsűri választotta ki a legjobbakat. A szavalóverseny döntőjébe tíz versmondó került be. A döntőre a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központ Csatár termében került sor március 14-én, ahol egy hét fős zsűri előtt kellett a versenyzőknek szavalni. A zsűri döntése alapján a versenyt a pálfai Somogyvári Ákos nyerte. Második lett a nagydorogi Rüff Ivó, míg a verseny harmadik helyezettje a bikácsi Jaksa Zsombor lett. Valamennyi versenyző oklevelet, vásárlási utalványt és ajándéktárgyakat vehetett át.