Egy baleset történt a vármegyében és elfogtak két paksi ittas vezetőt

Egy anyagi káros balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre hétfőn a vármegyéből – tájékoztatott a rendőrség. Hétfőn délután érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy Kocsolán baleset történt. Egy 31 éves szakcsi férfi közlekedett autóval a Döbröközi utcában a Dombóvári utca irányából a 61-es számú főút irányába. Haladása során a Döbröközi utca és 61-es számú főút kereszteződésében az Elsőbbségadás kötelező jelzőtábla utasítását figyelmen kívül hagyva a főútra hajtott és ott nekiütközött egy neki jobbról érkező, szabályosan közlekedő kocsinak. A vétlen autó az ütközést követően az út melletti szántóföldön állt meg. A baleset során személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett. A nap folyamán két ittas sofőrrel szemben is intézkedtek az egyenruhások. Hajnalban Tamásiban igazoltattak egy 38 éves paksi férfit, kora este pedig Pakson egy helyi 46 éves férfi esetében jelzett pozitív értéket a szonda. Az első esetben 100.000 forintos közigazgatási bírsággal, a másodiknál büntető feljelentéssel szankcionálták a rendőrök a szabályszegést.