Bajnoki mérkőzést játszott az elmúlt hétvégén az Atomerőmű KSC Szekszárd

A női NB-1-es kosárlabda csapat az Alapszakasz 21. fordulójában a pécsi PEAC együttesét fogadta a Szekszárdi Sportcsarnokban. A szép számú nézőközönség előtt játszott, igazi rájátszás hangulatú mérkőzésen 63-59 arányú győzelmet aratottunk a szekszárdi gárda, visszavágva ezzel a Pécsnek a decemberi két pontos idegenbeli vereségért. A KSC ezzel a sikerrel egy hét mérkőzésen át tartó nyeretlenségi sorozatot szakított meg. A legeredményesebb szekszárdi játékos Nikola Dudasova lett, aki 16 pontot, 5 lepattanót és 3 gólpasszt szerzett csapatának. A mérkőzést Djokics Zseljko, a KSC vezetőedzője is értékelte röviden. „Nagy elemzésekbe nem szeretnék belemenni, mert ez a két csapat a negyeddöntőbe ismét találkozik, aminek a végén majd az örülhet, aki jobban elhiszi, hogy képes nyerni. Kellett a lelkünknek ez a siker, hogy bízzunk magunkban. Sok „ha” van a képletben, de megtesszük a tőlünk telhetőt, hogy megszerezzük az alapszakasz negyedik helyét.” – fogalmazott a klub weboldalán olvasható nyilatkozatában a szekszárdi vezetőedző.