Tűzoltósággal bővült a Pannonia Bio dunaföldvári biofinomítója

Ünnepélyes keretek között avatta fel létesítményi tűzoltóságát a Pannonia Bio Zrt. A vállalat komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt években: termelő kapacitásban és komplexitásában is bővült a biofinomító. A fejlesztés, amely még magasabb szintre emeli az üzem és a környéken élők biztonságát, országos szinten is kiemelkedő – olvasható a vállalat közleményében. A február 16-án tartott megnyitón Pavel Kudriavtcev, a vállalat vezérigazgatója elmondta, az új tűzoltósággal egy három évvel ezelőtt elindított munkahelyi egészség és balesetvédelmi program újabb fontos mérföldkövéhez érkeztek meg. A megnyitót egy két hónapos tesztüzem előzte meg, az ezt megelőző időszakban 20-25 perces beavatkozási idővel kalkulálhatott a gyár vezetősége és a működést ellenőrző hatóság. Ez most 5 perc alá mérséklődött, ennyi idő alatt a gyár bármelyik pontján meg tudják kezdeni az oltást a gyár szakképzett tűzoltói – tette hozzá a vezérigazgató, aki hozzátette, hogy a hatóság által előírt tűzoltóság létrehozása egybevágott a cég saját törekvéseivel is. A létesítmény az év minden napján, 24 órában működik és 15 új pozícióval bővítette az immár több mint 400 főt foglalkoztató üzemet – adta hírül weboldalán a cég.