Hónapok óta bujkált a két elfogott férfi

Az elmúlt napokban két – hónapok óta bujkáló – jogerősen elítélt, körözött férfit is elfogtak a szekszárdi rendőrök. Egyiküket hat hatóság, közöttük több bíróság is körözött. Másikuknak embercsempészés miatt kell börtönbe vonulnia – adta hírül a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Egy 27 éves tolnai férfi ellen hat elfogató parancsot is kiadtak az elmúlt hónapokban. Többek között azért kereste a Szekszárdi Törvényszék, mert nem kezdte meg a jogerősen rá kiszabott börtönbüntetése letöltését. Emellett bűncselekmények elkövetése, és meg nem fizetett pénzbírság miatt is keresték, mind a szekszárdi, mind a győri rendőrök. Mindezek mellett körözte őt a Szombathelyi-  és a Szekszárdi Járásbíróság is.  A férfi több hónapja bujkált a rendőrök elől. A napokban Tolnán fogták el, ahol családja egy, a lakásban kialakított helyen rejtegette. Egy másik férfit a Szegedi Törvényszék körözött hónapok óta. Őt embercsempészés miatt ítélték el, ami miatt közel 3 évre kellett volna börtönbe vonulnia, de elrejtőzött a hatóságok elől. A 41 éves bátai férfit a rendőrök egy felújítás alatt levő ház padlásán találták meg Bátán. A nyomozók elfogásukat követően mindkét férfit börtönbe vitték.