Hat baleset történt a hétvégén a megye útjain

Pénteken két esetben az elsőbbség meg nem adása miatt történt baleset Dombóváron illetve a 6107-es és 61-es számú utak kereszteződésben Szakcs térségében. Szedres és Medina között egy vaddal ütközés történt, míg a 611-es számú úton Kaposszekcsőnél egy „ráfutásos” baleset okozott fennakadást. Egy nagy sebességgel Dombóvár felé haladó jármű vezetője észlelte ugyan, hogy egy előtte szabályosan közlekedő, az alárendelt útról balra kanyarodni szándékozó kocsi elindult, de a fékezés és jobbra kormányzás ellenére sem tudta elkerülni az ütközést, majd a jobb oldali füves árokba letérve állt meg. Szombaton Simontornyáról jelentettek be egy Rákóczi utcai parkolónál történt koccanást. A balesetet okozó ismeretlen típusú és rendszámú, világos színű autó vezetője a parkolóból tolatása során nekiütközött a mögötte, az út szélén szabályosan parkoló kocsinak, majd adatai hátra hagyása nélkül távozott. Vasárnap az 55-ös számú főúton Baja irányából Bátaszék felé haladt egy férfi autójával, feltehetően nagy sebességgel. A 113-as kilométerszelvénybe érve figyelmetlensége miatt későn észlelte az előtte forgalmi okból álló autót, így annak nekiütközött. Az ütközés során a korábban már álló autót egy másik, előtte szintén forgalmi okból álló autónak tolta, így mindhárom autó rongálódott – adta hírül a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.