Euroliga mérkőzést játszott tegnap este az Atomerőmű KSC Szekszárd

Az NB-1-es női kosárlabdacsapat Görögországba utazott, ahol az Olympiakosz együttesével mérkőzött meg A házigazdák végig uralni tudták a mérkőzést, az összes negyedet a görög csapat tudta nyerni, így végül 87-68-ra tudták verni a KSC-t. Az Olympiakosz ezzel megszerezte első Euroliga győzelmét a szezonban. A mérkőzést Djokics Zseljko, a KSC vezetőedzője is értékelte. „Elismerésem az Olympiakosz első Euroliga-győzelméhez az idényben! Köszönöm szépen a szurkolóknak, akik elkísértek minket! Ellenfelünk sokkal több energiát mozgósított nálunk, nekünk nem sikerült megvalósítani a tervezetteket, nem vagyok elégedett a védekezésünkkel, beleértve a lepattanózást is.” – fogalmazott a klub weboldalán olvasható nyilatkozatában a szekszárdi vezetőedző.