Energiaközösség létrehozását határozták el Tamásiban

Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testülete múlt év végi ülésén kinyilvánította azon szándékát, hogy Energiaközösséget hoz létre meghatározott szereplőkkel. Széles András alpolgármester kezdeményezésére előzetes egyeztetések folytak múlt év során a városban működő, egyes villamos energia termelő és fogyasztó cégekkel, társaságokkal annak érdekében, hogy egy Energiaközösség keretein belül minél hatékonyabban lehessen felhasználni a megtermelt energiát. Mindez az energiaköltségek hosszú távú csökkentését eredményezheti mind az önkormányzat, mind a helyben működő vállalkozások számára, sőt akár a lakosság részére is előnyt, segítséget, megtakarítást jelenthet, nem utolsó sorban a megújuló energiaforrások teljes körű felhasználásával a környezet védelmét is szolgálja. A Városházán tartott év eleji egyeztetésen a Felek elhatározták együttműködésüket e téren, deklarálva a közös célokat, valamint az Energiaközösség létrehozásához és működéséhez szükséges szakmai alátámasztó dokumentum, az előzetes megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása mellett döntöttek – olvasható a város weboldalán.