Értékelte a tavalyi évet Bölcske polgármestere

A szokásosnál kevesebb projekt indult, de sok beruházás zárult a 2022-es évben Bölcskén. Baranya István polgármester értékelte rádiónknak az elmúlt évet, aki elmondta, 2022-ben kevesebb pályázati forrást tudtak igénybe venni a település fejlesztéséhez, viszont így is sikerült jelentős felújításokat véghez vinniük.

Baranya István

Baranya István elmondta, a Magyar Falu Programban egy új falu- és tanyagondnoki kisbuszt tudtak vásárolni, és több kisebb projektbe is belevágtak. Egyebek mellett elkezdték az iskola konyhájának felújítási terveinek elkészítését, továbbá útfelújításokra is nyújtottak be pályázatokat.  A településvezető elmondta, a beruházásokon túl, több programot is sikerült megrendezniük 2022-ben.

Baranya István

Baranya István hozzátette, reméli, hogy idén az összes beruházásra és programra meg tudják szerezni majd a szükséges forrásokat.