Jól kezdheti a jövő évet Bonyhád

Minden eddiginél nagyobb pénzügyi tartalékkal várja a következő évet a bonyhádi önkormányzat – olvasható a város weboldalán. A bonyhádi képviselő-testület december 15-én tartotta meg idei utolsó testületi ülését. A tanácskozás napirendi pontjai között szerepelt az önkormányzat 2022. évi költségvetési rendeletének módosítása. Az erről szóló előterjesztés is rögzíti: az önkormányzat tartalékai az év során folyamatosan emelkedtek, amely részben a költségvetésben tervezett feladatok és célkitűzések megvalósítása melletti, takarékos gazdálkodás szempontjait szem előtt tartó kiadások teljesítése, az évközi döntések következtében keletkezett bevételi többletek, valamint az év során érkező központi források miatt keletkezett. A csütörtöki tanácskozáson meghozott döntésekkel több mint 511 millió forint tartalékkal kezdi a 2023-as évet az önkormányzat. A költségvetési mellett a szociális rendeletet is módosították a képviselők. A megszavazott változtatás szerint az eddigi 20.000 forintról 50.000 forintra emelkedik a létfenntartáshoz nyújtott települési támogatás megállapítható összege. A tanácskozás zárásaként Filóné Ferencz Ibolya polgármester megköszönte a képviselő-testület, továbbá a grémium egész éves döntéshozatalát segítő közös önkormányzati hivatal dolgozóinak kiemelkedő munkáját.