Több baleset is történt csütörtökön a megyében

Egy könnyű sérüléssel járó és hat anyagi káros baleset történt csütörtökön a megye útjain – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy autós közlekedett Tamásiban a Szabadság utcában csütörtökön délután. Az úttesten levő gyalogos-átkelőhely előtt nem adott elsőbbséget az ott áthaladó gyalogosnak, és elütötte. A balesetben az 55 éves nő könnyebben megsérült. Egy autós közlekedett Dombóváron a Hunyadi téren, amikor a zebrán áthaladó gyalogosnak adott elsőbbséget, ezért megállt. Mögötte haladt egy másik kocsi, amelynek vezetője későn észlelte az előtte lassító autóst, és nekiütközött. A balesetben senki nem sérült meg, de mindkét kocsi megrongálódott. A nap folyamán további öt anyagi káros baleset történt. Két esetben szintén a követési távolság be nem tartása miatt történt az ütközés. Két alkalommal vadat ütöttek el, míg egy esetben a forgalomba történő bekapcsolódás során nem adott elsőbbséget egy kocsi vezetője egy másiknak.