Értékelte az idei év utolsó bajnoki mérkőzését a PFC vezetőedzője

Ahogy arról korábban már rádiónk is beszámolt, az Újpest együttesét fogadta szombaton a PFC a Fehérvári úton. A mérkőzést 3-1-re tudta nyerni a paksi alakulat. Waltner Róbert, a PFC vezetőedzője a klub weboldalán olvasható nyilatkozatában elmondta, fontos győzelmet szerzett a csapata. „A meccs eleje nem úgy indult, ahogy azt elterveztük, de a harmincötödik perctől már azt kaptam, amit vártam. Látszott, hogy fáradtak vagyunk, azért sosem egyszerű egy hét alatt három mérkőzést játszani, főleg egy ilyen kiélezett bajnokságban. Hahn beállása azonban lendületet hozott annak ellenére, hogy szerdán kilencven percet játszott. A félidőben még jobban helyretettük a dolgokat, aztán a második játékrészben minden úgy történt, ahogy szerettük volna. Le a kalappal a srácok előtt, megtettek mindent, és a mentális része is kiváló volt. Örülünk, boldogok vagyunk, és szerintem mindenki számára jóleső érzés, hogy Janó végre újra betalált. Keményen dolgozott az utóbbi időben, megérdemelte. Kiemelném még Bőlét is, aki hetek óta nagyszerű formát mutat. Nehéz mérkőzést játszottunk, és fontos győzelmet szereztünk, dicséret illeti szurkolóinkat is, akik végig mellettünk álltak, ami rettentő sokat jelentett. Összességében igazságos eredmény született, hiszen megannyi további helyzetünk, lehetőségünk volt a góljainkon túl. Jól működtünk csapatként. Remélem, a két tizenhét éves fiatalunknak szép karácsonya lesz, hogy pályára léphettek” – fogalmazott Waltner Róbert. A PFC legközelebb január 28-án lép majd pályára az OTP Bank Ligában a Kisvárda ellen.