Egy súlyos és egy könnyű sérüléses, valamint három anyagi káros baleset történt pénteken a megye útjain

Péntek reggel egy németkéri férfi közlekedett autóval Németkér irányából Paks irányába, amikor a 12-es kilométerszelvénybe érve egy balra ívelő kanyarban valószínűleg sebessége rossz megválasztása miatt a nedves úttesten a kocsi megcsúszott, a sofőr elvesztette uralmát a jármű irányítása felett és a bal oldali vízelvezető árokba csapódott. A balesetben a gépkocsivezető könnyebben, míg utasa – egy gyermek – súlyosan sérült. Ugyancsak sérüléses balesetről érkezett bejelentés délután Bonyhádról.  Egy férfi közlekedett autóval a Budai Nagy Antal utcában a Dózsa György utca irányába. Haladása során a Budai –Dózsa -Forberger utca és a Vörösmarty tér négyágú útkereszteződéséhez érve az Elsőbbségadás kötelező jelzőtábla utasítását figyelmen kívül hagyva behajtott az útkereszteződésbe és ott nekiütközött egy neki balról érkező kocsinak, akit az ütközés nekilökött egy, a Vörösmarty tér irányából közlekedő a Budai Nagy Antal utcára balra kanyarodni szándékozó másik autónak. A balesetben a vétlen jármű utasa sérült meg. Az anyagi káros balesetek közül Szekszárdon egy parkolóban, tolatási manőver során sérült két autó. Bonyhádon egy „ráfutásos” baleset történt, míg Dombóváron egy álló jármű kikerülése során nem tartott kellő oldaltávolságot egy autó sofőrje, így a visszapillantó tükör sérült – adta hírül a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.