Értékelést adott Waltner Róbert a PFC legutóbbi meccséről

Mint ahogy arról korábban már rádiónk is beszámolt, 1-1-es döntetlent játszott hétvégén a Paksi FC a Fehérvár együttes ellen. Waltner Róbert, a PFC vezetőedzője értékelőjében elmondta, az egy pontot is értékelni kell a Fehérvár ellen. Semelyik csapat ellen sem könnyű hátrányból felállni, pláne nem idegenben. Ahogy a Fehérvár, úgy mi is mindent beleadtunk ma, és úgy gondolom, győzelmet érdemeltünk volna. Mindkét félidőben jobbak voltunk, működött a védekezésünk és veszélyesek voltak a támadásaink. Egyet hibáztunk mindösszesen, sajnos pont egy olyan szituációban, ami éppen nem volt éles, erre abból kapunk gólt. A csapat újra megmutatta a mentális erejét, az utolsó pillanatig mentünk – fogalmazott a klub weboldalán olvasható nyilatkozatában Waltner Róbert.