Öt anyagi káros baleset történt a megye útjain szerdán

Egy tehergépkocsis járműszerelvény vezetője közlekedett szerda délelőtt a 63-as főúton Szedres térségében. A 11-es kilométerszelvény közelében a jármű bal hátsó tengelyére szerelt kerekek kiestek. Az egyik az úttest szélére dőlt, a másik kerék először a vízelvezető árokba pattant, majd az úttestre gurult, és nekiütközött a Szedres irányából Jánosmajor felé közlekedő kocsi elejének. A balesetben szerencsés módon nem sérült meg senki. Egy autós közlekedett a 56-os főúton szerda délután Várdomb irányába. A sofőr egy busz előzésébe kezdett, azonban nem győződött meg arról, hogy az ő kocsijának előzését egy másik autós már megkezdte. Emiatt a két előzésben levő jármű érintőlegesen összeütközött, majd a szabálytalanul manőverező kocsi a busz hátuljának is nekiment, majd kigyulladt. A tüzet gyorsan sikerült eloltani, így a szerencsének köszönhetően senki nem sérült meg a balesetben. A nap folyamán másik három anyagi kárral végződő baleset történt. Egyik esetben a követési távolság be nem tartása miatt történt az ütközés, másik alkalommal a tolatási manővert hibázta el egy teherautós Dombóváron, a harmadik esetben pedig egy vadat ütött el egy autós – adta hírül a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.