Értékelte a Mezőkövesd elleni meccset Waltner Róbert

Mint ahogy arról korábban már rádiónk is beszámolt, 2-1-es győzelmet aratott péntek este a PFC Mezőkövesden. Az NB-1-es férfi futballcsapatok az OTP Bank Liga 9. fordulójában csaptak össze. A mérkőzést Waltner Róbert, a paksi gárda vezetőedzője is értékelte. Waltner Róbert elmondta, megérdemelten nyert a Paks Mezőkövesden.„Izgalmas és nehéz mérkőzés volt, főleg úgy, hogy az első percekben hátrányba kerültünk. Demoralizáló az ilyen, de minket nem fogott meg. Mentünk előre, helyzeteket alakítottunk ki és próbáltunk egyenlíteni, valamint megfordítani a találkozót. Jobban kinyíltunk, ezáltal volt még pár veszélyes kontrája a hazaiaknak. A szünetben azt kértem a srácoktól, többet tegyük ki a szélre a labdákat, és korai ívelgetések helyett használjuk ki Varga gyorsaságát. Ezt maradéktalanul meg is csinálták a srácok. Maximálisan megérdemelték a győzelmet a fiúk, hiszen végig hittek benne, továbbá a szívüket is beletették, emellett keményen dolgoztak a bajnoki szünetben. Még mindig hét sérültünk van, de fontos kiemelni, akik most helyettesítik Őket, kiválóan helytállnak, nagyszerű teljesítményt tesznek le az asztalra, még úgy is, hogy nem az eredeti helyükön játszanak. Igazi csapatmunkát végeztünk, és végig magabiztosságot éreztem a srácokon, megérdemelten gyarapodtunk tehát három ponttal” – fogalmazott a klub weboldalán olvasható nyilatkozatában a vezetőedző.