🔊 Vasárnapi Sakk magazinunk tartalmából:

30 éve, hogy az ESZI fiú kosárlabda csapata megnyerte a Diákolimpiát, középiskolás bajnok lett. Nagy szenzáció volt ez 1992-ben, hiszen még csak 6 éve létezett a magyar oktatás térképén az ESZI, s a nagy múltú középiskolákat legyőzve nyerte meg a döntőt Debrecenben. 10 évvel megelőzve ezzel az ASE első bajnoki arányát is. Az elmúlt napokban az iskola szűk körben összehívta az egykori sikerek kovácsait: a volt játékosokat, az edzőt. De ott volt az ESZI mostani igazgatója is, Csanádi Zoltán, aki sok játékosnak – pl. Gulyás Robinak – az osztálytársa volt, de a csapat menedzsere, egykori igazgató, Kováts Balázs is, az összejövetel ötletgazdája.

Kováts Balázs

 

Az egykori bajnokok találkozóján levetítésre került egy néhány perces kisfilm a sportcsarnokban. A találkozás nagy örömére még labdát is ragadtak néhány dobás erejéig az egykori játékosok: Gulyás Robi, Jankovics László, Zeleznyik Zsolt, Honos Tóni, Jambricska Balázs, Kern Zoltán és Nagy László. Gulyás Róbert – aki ma már az ASE kosárlabda szakosztályának vezetője – így emlékszik vissza a 90-es évek sikereire.

Gulyás Róbert

 

A sikerkovács Mészáros András, az iskola indulásakor, 1986-ban lépett az ESZI kötelékébe, mint kosárlabda edző-testnevelő. András nevéhez fűződik az iskolai kosárlabda sportsikerek mellett Gulyás Róbert Paksra hozatal is, melyben nem kis része volt.

Mészáros András