Hárman sérültek meg Dunaföldvárnál a frontális karambolban

Több baleset is történt az elmúlt napokban Tolna megye útjain – tájékoztatott a megyei Rendőr-főkapitányság. Személyi sérüléses baleset történt szeptember 7-én koraeste az 52-es főút 63-as kilométerszelvénye közelében, a 6-os főút lehajtójánál Dunaföldvárnál. Egy Suzuki vezetője a 6-os főútról hajtott fel az 52-es főútra, amikor tisztázatlan körülmények között elvesztette uralmát járműve felett, áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan nekiütközött a szemből érkező kocsinak. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a balesetben hárman könnyebben megsérültek, őket a mentők kórházba szállították. A nap folyamán két anyagi káros baleset is történt. Egy Hyundai vezetője közlekedett Szekszárdon, a Széchenyi utcában a belső forgalmi sávban szerdán kora délután, amikor a külső sávba akart átsorolni. A sofőr a manőver során nem adott elsőbbséget az ott – vele azonos irányban – közlekedő másik kocsinak. A külső sávban haladó autós próbálta az ütközést elkerülni, de ennek ellenére összeütköztek. Egy másik balesetben a sebesség nem megfelelő megválasztása miatt ment neki egy oszlopnak egy autós.