Megújult a simontornyai gimnázium épülete

Befejeződött a simontornyai Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium központi épületének fejlesztése, amelyet az Emberi Erőforrás Operatív Program 862 millió forintos támogatásával valósítottak meg – közölte a Tamási Tankerületi Központ az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a projekt keretében a több mint hetvenéves épülethez új kétszintes szárny épült, a meglévő épületben 13 terem mellé 8 új tantermet, csoportszobát, vizesblokkokat és tanári szobát építettek.  Akadálymentesítették az épületet, korszerűsítették a kazánházat, a fűtési rendszert, új kerékpártárolót és parkolóhelyeket alakítottak ki. A fejlesztés célja az volt, hogy olyan korszerű tanulási környezetet teremtsenek, amely biztosítja a diákoknak az egyenlő esélyeket. A megújított épületben szeptembertől csaknem 400 tanuló általános iskolai és gimnáziumi nevelésére, oktatására lesz lehetőség – áll a közleményben.