Paksi delegáció járt Reichertshofenben

Nyolc fős paksi delegáció utazott múlt hét végén Reichertshofenbe. A küldöttség részt vett Paks németországi testvérvárosának legnagyobb ünnepén, a PaarFesten. A paksi delegációt Michael Franken polgármester fogadta, majd a szállás elfoglalása után első este a helyi képviselőkkel vacsoráztak. Pénteken hivatalos fogadás volt a városházán, ahol megtekintették az ottani városközpontot, melynek felújításáról kaptak beszámolót. Ezután a látogatás a városüzemeltetés új telephelyén folytatódott. Még a délelőtt fogadták a paksiakat a pfaffenhofeni járási hivatalban, ezt követően a helyi temetőben megkoszorúzták a korábbi polgármester, Johann Hammerl és a Dunakömlődről kitelepített, a testvértelepülési kapcsolatot megalapozó Stenger Pál sírját. A paksi csapat is részt vett a PaarFest ünnepség felvonulásán, Szántó Zoltán alpolgármester is közreműködött az első söröshordó megcsapolásában, melyet közös koccintás követett. Szombaton látogatást tettek a BMW múzeumban és kiállítótérben, majd München belvárosának, történelmi helyeinek látványosságait fedezték fel. Este a PaarFest programjának megtekintésével zárták a napot.