Számos üggyel kapcsolatban hozott döntést tegnap a szekszárdi képviselő-testület

Az ülés zárt ajtók mögött kezdődött, s másfél óra alatt a napirend tíz pontjában hozott döntést a testület. Az ülés után Gyurkovics János alpolgármester elmondta, hogy a közgyűlés nem fogadta el a vízmű Toldi utcai telephelyének megvásárlására tett ajánlatot, de javaslatot tettek, hogy a hivatal keressen lehetőséget az ingatlan hasznosítására. Döntés született arról is, hogy a szekszárdi fűtőműben külső befektető közreműködésével telepítsenek gázmotort a kazánok mellé. Ez a nagyteljesítményű motor egy generátort hajtva áramot termel, s a keletkezett hő melegíti a vizet, így jelentős mértékben csökken a költség. Döntöttek arról is, hogy a Volánbusznak részletekben fizeti vissza az önkormányzat a város tartozását. Döntött még a testület az idei Szekszárdi Szüreti Napok megrendezéséről. Berlinger Attila, a Babits Kulturális Központ ügyvezető igazgatója elmondta, dolgoznak azon, hogy a nehezülő gazdasági körülmények között is a régi színvonalon tudják megtartani a városnak ezt legtöbb embert vonzó, legnagyobb ünnepét. Ehhez kéri a szponzorok támogatást is.