🔊 Vasárnapi Sakk magazinunk tartalmából:

Több évtizedes hagyomány Pakson a Nemzetközi Gasztroblues Fesztiválokon a Templomi koncert. Idén is az Evangélikus Templom volt a helyszíne a jótékonysági rendezvénynek, melynek bevételét a Viski Óvoda javára ajánlották fel a szervezők. A koncert a folklór jegyében kezdődött Herczku Ági és Banda nevű formáció fellépésével. A magyar népzenei, világzenei élet megkerülhetetlen személyisége Herczku Ágnes, aki olyan családból jött, ahol anyai ágon mindenki tudott zenélni valamilyen hangszeren, akkor is, ha nem volt zenész. Hét éves kora óta tanult zenét, majd jazz-balettet és néptáncot, mégsem készült hivatásos színpadi pályára. 1998-ban került a Honvéd Együttes tánckarába, itt kezdődött el a tánccal párhuzamosan, hivatásos énekesi pályafutása is. Hihetetlen affinitása a különböző műfajok iránt rendkívül gyorsan a magyar ethno-kortárs énekes mezőny csúcsára emelte. Tehetségét és tudását több rangos díjjal ismerték el: három eMeRTON-díj, a Balkan Fanatikkal Fonogram-díj; Kodály Zoltán és Bartók Béla Emlékdíj, Magyar Művészetért díj; Érték-díj; Liszt Ferenc-díj büszke tulajdonosa. Herczku Ágnessel Pálfi Katalin beszélgetett a templomi koncert után.

Herczku Ágnes