Sikeres volt a jótékonysági főzőverseny a Gastroblues Fesztiválon, vasárnap 🔊

Az ASE Sporttelepen rendezett eseményre több mint 20 főző nevezett, akik négy kategóriában indulhattak a legjobb díj reményében. A látogatók kóstolójegy megvásárlásával járulhattak hozzá, ahhoz az összeghez, amelyet Paks testvértelepülése, a viski óvoda kapott meg. A legjobb halászlé díját az első alkalommal induló gerjeni csapatnak, a Duna-Rock Motoros Találkozónak ítélte oda a zsűri idén. Mezősi László, a csapat főszakácsa rádiónknak elmondta: remek csapatépítőnek találták ezt a programot.

Mezősi László

 

A négy kategórián kívül minden évben kihirdetik a közönségdíjast is, amely idén a Szabó Tóni Baráti Kör volt. Magyarné Klopfer Ildikó elmondta: nemcsak egy étellel készültek, hanem palacsintával és frissítőkkel is. A fő kóstolni való „marhagulyás csipetkével, ahogy Tóni szereti” volt, amely igencsak népszerű volt a látogatók körében.

Magyarné Klopfer Ildikó