Környezetszépítési versenyen vesz részt Paks

349 település között Paks idén is nevezett a Virágos Magyarország versenyben. A rövidesen induló, több mint 150 kertész- és tájépítész szakember közreműködésével zajló zsűrizést követően az őszi, ünnepélyes díjátadón derül ki, hogy mely közösségek kapják az elismeréseket. Az ország legrégebbi környezetszépítő versenyében évről évre egyre több települési önkormányzat mutatja meg az ország nyilvánosságának és a szakmai szervezetek képviselőinek megszépült közterületeit, gondozott zöldfelületeit. Hamarosan, július közepén Paksra érkezik a Virágos Magyarországért verseny zsűrije. Paks Város Önkormányzatának célja kezdettől fogva a lakosság ösztönzése környezetünk virágosítására, hogy településünk, az itt lakók, az idelátogatók számára is egyre vonzóbb, hangulatosabb legyen! Az értékelésnél továbbra is a legfontosabb szempont, hogy az utcáról látható, ízléses, harmonikus legyen a virágosítás. Nem mindig a hatalmas mennyiségű virág a fontos, inkább az egységes, a lakókörnyezethez illő, valamilyen ritmust követő ültetés, elhelyezés, ami odavonzza a járókelő tekintetét. Az önkormányzat kéri a város lakosságát, intézményeit és vállalkozóit, hogy az utcafrontok, előkertek szemét- és gyommentesítésével segítsék elő környezetünk szebbé, rendezettebbé, tisztábbá tételét.