Cserbenhagyásért kell felelnie egy pincehelyi férfinak

A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely ismeretlen tettes ellen indult, aki segítségnyújtás elmulasztásának bűntettét követte el – adta hírül a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy motoros sérülésével járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre június 1-jén Pincehelyről. Egy férfi közlekedett motorkerékpárral Simontornya irányából Tamási irányába, amikor a Kossuth Lajos és Mártírok utca kereszteződéséhez érve egy autó szabálytalanul kanyarodott ki és a jármű hátuljának ütközött. A baleset során a motoros elesett, könnyebben megsérült. Az okozó kocsi ismeretlen vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A baleset során a „vétkes” sötétzöld Mercedes lökhárítójából kitört egy darab, a szemtanú elmondása szerint egy férfi volt a sofőr. Az ügyben a rendőrök széleskörű adatgyűjtést végeztek, de nehezítette az elkövető felkutatását, hogy a balesetet okozó jármű többször gazdát cserélt úgy, hogy azt nem íratták át. A beszerzett bizonyítékok és szakértői vélemény szerint a gyanú egy 58 éves pincehelyi férfira terelődött, aki egy másik bűncselekmény elkövetése miatt idő közben börtönbe került. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, de ő tagadta a bűncselekmény elkövetését, elmondása szerint nem ő vezette az autót. A nyilvántartó adatai szerint a meggyanúsított férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, KRESZ vizsgát soha nem tett. Az eset körülményeinek vizsgálatát a nyomozók befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.