Paks is képviselte magát a megyei rendezvényen 🔊

Több mint 700 ember látogatott el a váraljai Parkerdőbe, a Vár a megye rendezvényre. Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Önkormányzat elnöke rádiónknak elmondta: évről évre azzal a céllal szervezik meg az eseményt, hogy a megye összetartozását erősítsék.

Fehérvári Tamás

Paks városa színes, tartalmas standdal jelent meg. Szabó Péter polgármester a helyszínen hangsúlyozta: kiemelten figyelnek arra, hogy a megye településeivel jó kapcsolatot ápoljanak és arra is, hogy minél inkább megismerhesse a várost a megye minden lakosa.

Szabó Péter

Süli János, országgyűlési képviselő rádiónknak kiemelte: az igazi érték az, amit a közösség ad.

Süli János