🔊 Vasárnapi Sakk magazinunk tartalmából:

Érzékenyítő és kulturális programok lebonyolítását tervezi Paks Város Önkormányzata. A mintegy 22 rendezvényt magába foglaló rendezvénysorozat, a Nyitott Paks című projekt keretében kerül megvalósításra a közeljövőben. Szabó Péter polgármester rádiónknak elmondta, a program célja a hosszú ideig itt tartózkodó, a Paks II. projekt kapcsán érkező harmadik országbeli állampolgárok beilleszkedésének elősegítése, befogadó környezet kialakítása, a migrációval kapcsolatos társadalmi tudatosság és érzékenység növelése, a nyitottság és befogadás erősítése különféle érzékenyítő programok szervezésével a különféle célcsoportok és korcsoportok körében.

SzabĂł PĂ©ter

 

A sport- és művészeti foglalkozásokkal egymás megismerése mellett cél a sajátos életkörülmények miatt kialakuló stressz csökkentése, értékes időtöltési alternatíva ajánlása a harmadik országbeli állampolgárok számára, ezzel elviselhetőbbé, élvezhetőbbé tenni nem mindennapi élethelyzetüket – ismertette a program célját Komendó Beatrix, a MyAd Marketing Kft. ügyvezetője.

KomendĂł Beatrix

 

A Belügyminisztérium és az Európai Unió által társfinanszírozott program, a Nyitott Paks elnevezésű projekt keretében valósul meg. A programról szóló együttműködési megállapodást kedden írták alá a felek.