Erzsébet táborra nyert pályázatot Paks 🔊

Idén is pályázott Paks az Erzsébet táborra, ezúttal is nagy érdeklődést tapasztaltak a szervezők. Szabó Péter, polgármester elmondta: mind a 6 hétre nyertek a pályázaton, és több mint 290 gyermekről tudnak így gondoskodni a nyári szünidő alatt.

Szabó Péter

 

Kiss-Fodor Melinda, a Csengey Dénes Kulturális Központ munkatársa hozzátette: minden reggel 7-től 8 óráig, valamint délután 4 órától fél ötig gyermekfelügyeletet biztosítanak, a programok pedig 8 és 16 óra között tartanak. A táborozóknak négyszeri étkezést biztosítanak, a programok ingyenesek, de 500 forint részvételi biztosítékot szükséges fizetnie a szülőknek.

Kiss-Fodor Melinda

 

A szervezők kérik a szülőket, időben jelezzék, ha mégsem tudna menni a gyermek, hiszen akkor másnak megadhatják a lehetőséget, valamint a pályázat szigorú kritériuma az is, hogy nem lehet 10 %-nál több hiányzó.